Pénzt adna a Jobbik a korrupciós ügyek feljelentőinek
Mindezt persze csak kormányra kerülés esetén. Durva számítás szerint egy Elios-kaliberű ügynek 600 millió lehetne a sikerdíja – legalábbis így kalkulál az Index.
Mindezt persze csak kormányra kerülés esetén. Durva számítás szerint egy Elios-kaliberű ügynek 600 millió lehetne a sikerdíja – legalábbis így kalkulál az Index.
Mi áll a gyöngyösi szocialista önkasztrálás hátterében? Hogyan kerül a képbe Fodor Gábor mérhetetlen támogatottságú pártja? Ki lesz az újabb balos bénázás haszonélvezője? Ennek jár utána a HVG legfrissebb száma.
A kormányközeli propagandasajtó mostanában a Jobbik elnökének Allahról szóló szavain pörgött, miután Vona Gábor az isztambuli Marmara Egyetemen adott elő 2013-ban. De Orbán Viktor is járt ott.
A szocialisták megtalálták az új jelöltet, a párt gyöngyösi elnöke indul a polgármester helyett. Fodor Gábor indulását helyben megpuccsolták.
Ilyen feliratú szórólapokat találtak sokan a postaládájukban Miskolcon. Azt egyelőre nem tudni, ki készítette őket.
Gőgös Zoltán elnökhelyettes szerint a jelöltségtől visszalépő Hiesz György valami pletykát hallhatott, míg Hiesz azt mondja, neki Fodor mondta, hogy ő indul a körzetben, amit megerősített a párt elnöke is. Vona Gábor mindenesetre örülhet.
A súlytalan Fodor Gábor indul az erős szocialista helyett abban a körzetben, ahol a Jobbik elnöke az egyik ellenfél. A változásnak Vona Gábor biztosan örül.
Az MSZP-s jelölt visszalépett, Fodor egyszer Gyöngyösön már tudott nyerni, 1994-ben.
Vona Gábor szerint Orbánék félnek, ezért támadják.
A magyarországi muszlimok szerint sérelmes, ahogy a közbeszédben megjelenik az iszlám – és nem lóg ki ebből a sorból a Fidesz Vona Gábort befeketíteni próbáló telefonhívása sem. A helyzet a 30-as évekre emlékezteti őket.
A 444 egyik olvasója küldte be a portálnak annak a telefonhívásos kampánynak a hangfelvételét, amelyet a Fidesz indított a napokban.
A párt közleménye szerint hirtelen több ezer külföldi álprofil kezdte követni Vonát.
Szép összeg érkezett így a Jobbik pártelnökéhez.
A lebontott határkerítés előtt áll Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc, Soros György, Vona Gábor és Karácsony Gergely, a politikusok kezében erővágó.
Nem kell bevallani, évek óta látszik: a Fidesz számos programpontot lenyúlt a Jobbiktól. Vagy ha maga találta ki, előtte biztosan elmulasztotta azt a választási programjába belerakni. Tippeljen, ki írta bele a programjába, hogy legyen kötelező hit- és erkölcstan, és ki mondta először, hogy kellene a határkerítés?
Sokan kételkedtek abban, mennyire őszinte Vona és a Jobbik cukisodása, egy azonban biztos: csak mérsékelten volt eredményes. Az Orbánék által egy év alatt befogadott 1300 menekült most kaput nyitott a Jobbik elnökének pártja régi énjéhez. Közben a kormánysajtó már az LMP-re zúdított össztüzet. A szélárnyékba került MSZP elővette a nyugdíjtémát és nyitott a szélbalra. No és megszólalt Soros is. A hvg.hu heti politikai elemzése a lendületet kapó kampányról.
A kormány udvari kutatóintézete, a Századvég Vona kudarcáról is értekezett, és párszakadást is vizionált.
Nem tudták bizonyítani, hogy a Jobbik elnöke török terrorszervezettel áll kapcsolatban.
Vona Gábor és az iszlám a téma, a fogás viszont nem tűnik túl sikeresnek.